hangvadász

 

csonttollú (Bombycilla garrulus) fotó: Papirnyik Norbert /http://www.bicho.extra.hu/

Az idei tél igazán elkényezteti a madarászokat, különlegességekkel!

November elején jelentek hazánkban az északi tájakról érkező csonttollú madarak első csapatai.

Különös magyar nevét; "csonttollú" a karevezők végén levő piros, viaszos fényű lemezkékről kapta, amelyek kemények mint a csont, ámde ugyanúgy mint a toll, ezek is csak szaruképződmények.

A csonttollú fészkelőterülete az északi sarkkör környékének tajgáin van, ahonnan telente, de nem rendszeresen, nagy csapatokban indulnak Dél felé.

Ezek az inváziók akkor következnek be, amikor a költőterületeken több egymást követő évben jól sikerül a madarak fészkelése, majd az ily módon felszaporodott állomány egy keményebb téllel találja magát szembe.

Ilyenkor a rendelkezésre álló táplálék már a tél első heteiben elfogyhat, ennek következtében a csonttollú csapatok elindulnak déli irányba és november elején megjelenhetnek a Kárpát-medencében is.

Így történt ez ezen a télen is.

 Az első csapatot 2008. november 8-án látták Szegeden, majd egyre másra jöttek a megfigyelési adatok, /birding.hu/ és a mai napig már több mint 450 alkalommal jelezték a madarászok, a csonttollú kisebb nagyobb csapatait hazánk területéről.

Költőhelyén a csonttollú rovarokkal táplálkozik és fiókáit is ezekkel neveli. Főként repülő rovarokat zsákmányol, amelyeket légykapó módjára, célzott felröppenésekkel fog el.

A nálunk telelő csapatok viszont növényi táplálékot, elsősorban bogyókat esznek.

/fotó: Papirnyik Norbert/   

Városi parkokban a nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) termése képezi a táplálékának nagyobbik részét, a japánakác (Sophora japonica) hüvelyterméseit csak akkor kezdik fogyasztani, ha a celtis termése elfogyott.

 

 

 

/fotó Papirnyik Norbert/

A hazai középhegységi tölgyesekben is felbukkannak csonttollú csapatok, itt a sárga fagyöngy termése nyújt nekik táplálékot. Az éhes csonttollú azonban nem válogat, megeszi a fehér fagyöngy, vadrózsa, berkenyefélék bogyóit és kertekben, gyümölcsösökben a lehullott almát is.

Az energiában szegény táplálékból óriási mennyiséget fogyasztanak, amely rendkívül gyorsan áthalad a bélcsatornájukon. Ezt magam is tapasztalhattam, amikor gyerekkoromban, 1964/65 telén egy sérült csonttollút vettem pártfogásomba.

 A madarat, - jobb híján - japánakác hüvelyekkel és almával etettem, amit jó étvággyal el is fogyasztott. A baj csak az volt, hogy az elfogyasztott táplálék olyan mennyiségben és állapotban látott újra napvilágot a madár másik felén, amely Anyám szerint jócskán túllépte az elviselhetőség határát.

 Hamar megkaptam tehát az ultimátomot: vagy eltüntetem a madarat, vagy megyek vele én is!

 Én pedig, - bár először úgy gondoltam, hogy a második verzió lesz a megoldás - átgondoltam a dolgot és tekintettel az akkori zimankós időjárásra, végül mégis az első lehetőséget választottam. Fájó szívvel ugyan, de a madarat bevittem az állatkertbe.

A csonttollú madaraknak, rendkívül nagy a vízigényük. Ha tehetik, naponta többször isznak és fürdenek és mint minden egyéb tevékenységüket, ezt is csapatosan csinálják. Fagyos időben nem találnak vizet, ilyenkor havat csipegetnek és fürdenek is a frissen hullott porhóban.

fotó: Papirnyik Norbert

A pihenő csapat jellegzetes módon a fák felső ágain helyezkedik el. Ilyenkor gyakran hallatják hangjukat, amely egy gyorsan csilingelő, szinte már ciripelő trilla.

  csonttollú (Bombycilla garrulus) csapat hangja.

 /hangfelvétel: Zsoldos Árpád/

fotó: Horváth Anna Sarolta  /http://homorebellis.deviantart.com/gallery/

A repülő csapat röpte seregélyszerű a madár mérete is a seregélyéhez hasonló, bár valamivel karcsúbb és a csapat röpte is lassúbb.

Most még nagy számban tartózkodnak nálunk, ám ha elfogy a táplálék továbbállnak.

Aki látni szeretné őket, nagyobb parkokban, temetőkben próbálkozzon. A nyugati ostorfákat érdemes figyelni, mert az idén a japánakácokon nincs termés.

Ha valaki lemarad róluk, március végén, április elején még megfigyelheti a hazafelé tartó csapatokat. Ebben az időszakban már a rovarvilág is éledezik, ezért a csonttollúak már egyre gyakrabban vadásznak rovarokra a jellegzetes légykapó módszerrel.

Most azonban még itt vannak, ezért holnap ki is megyek valamelyik parkba, hogy gyönyörködjek még egy kicsit bennük.

S ha netán mégsem találkoznék velük, hát nézegetem ezt a festményt, amelyet Marci fiamtól kaptam és amely itt lóg a falon!

Zsoldos Márton festménye